Akkor gyerünk, játsszuk le! Csattant a hangom a hideg helyiségben, ezzel együtt a tenyerem a combján. Legegyszerűbb úgy lesz, ha egy kicsit beleéljük magunkat! Hátravetettem magam a kifeküdt kanapén, majd a lábaimat az ölébe csaptam. Nem egészen gondolat hű ez a pozitúra, de most csak játszunk, szóval belefér.

- A Te ötleted volt, meg különben is, ilyenkor a páciens kezd. - Mutatott rá a tényre, így aztán belefogtam a mesegyártásba. Piszok nehéz, ám lelkileg labilis nőt vizionálni, mikor éppen az ellenkezője igaz.

Na jó... Sóhajtottam egy öblöset, majd körbepillantottam hátha a hideg, telefüstölt krimó megadja az alaphangulatom. Sikerült is, de csak úgy finoman, hiszen a lelkemet nem hagyta áthűlni a „Doki”.

- Nos, üdv, szóval a problémám a következő. – Vad elképzeléseket gyártottunk, hajmeresztő hülyeségekkel fűszerezve. Mikor már jócskán átszellemültünk a feladathoz, újabb cigarettára gyújtottam, előzékenyen megérdeklődve – szabad-e? - majd mikor igenlő bólintást látatott az alkalmi elmevájár, elpattintottam az öngyújtómat. Kicsit fészkelődtem még a kanapén, erőst törve a fejem, miképp lehetne feldobni a történetet?! Hogy dobjam fel a következő labdát, mert eddig mindet sikeresen, visszalőtte. Hmm.. Merengően néztem rá, de mint ilyen helyzetekben oly sokszor, most sem tudtam, semmit kiolvasni belőle, ami megkönnyítené a dolgom. Imádom az ilyesmit, sőt! Egyenesen élvezem. Gondolkozz, gyerünk, bíztattam magam. Na ilyenkor mégsem vagy olyan fene kreatív?! Egy helyben toporogtak a gondolataim nem igazán akaródzott jönni az ihlet. Lemondóan sóhajtottam, majd ismét ránéztem. Ajkai mosolyra húzódtak, de nem arra a lesajnálós fajtára, és nem is más ezzel rokonságú grimaszra. Kifogott rajtam. Nem is olyan egyszerű néha besegíteni más ideájába.

Ülőhelyzetbe tornáztam magam, majd megöleltem a korántsem ábrándos pillantású férfit. Képtelen lettem volna elismerni, hogy bizony, most megfogott, inkább alaposan hozzásimultam. Talán meg is csipkedtem.

Tempósan pontot raktunk a témázásra, majd a szemem megakadt az üres üvegen. Háhá! Ideje újra tölteni, hátha a folyékony kenyér, adja meg az eleddig kívánt elmevonulatot. Sajnos, nem ezt a hatását csillogtatta meg bennem fogyasztás után, inkább a kiválasztó rendszeremet dolgoztatta meg, nem sokkal később pedig az éhségemet lobbantotta lángra. Minden értelmében véve.

- Mennyi lehet az idő?

- Épphogy négy múlt. Ezt még megiszom, aztán indulhatunk. Erősen éhenhalós vagyok már.

Alig múlt négy, de már vaksi volt a környék, és sürgetően hideg. Kézen fogtuk a másikat, így csörtettünk az utcákon, picit vacogósan. Lassan kigyúltak az utcai fények, na már igen, amennyi egy falu utcájában esetleg éghet. Az ég is egyre komorabb sötétet vett fel, és a gyomrom is felhangon követelte a betevő falatokat. Rá pillantottam, az érzés kölcsönös volt.

- Hühh.. ez jó futás volt. – Állapítottam meg, miközben már a tányérokat, pakoltam az asztalra. – Jó étvágyat, nyekkentem széles mosollyal

- Még egy kicsit elrabollak, mielőtt indulsz, na gyere, lépjünk fel!

*

- Na nem tán még mindig éhezős vagy? – Érdeklődtem kaján mosollyal az arcomon. Válaszként sokat sejtető mosolygást kaptam, majd egy csókot. Aztán kattant a zár az ajtón.