Üdv újra itt!

Eltelt pár év, mióta utoljára klaviatúrát ragadtam és ezért (jelenleg) nem is furdal a lelkikukac. Gondolom, azért egy két régi olvasómat aki véletlenül ide tévedne, megillet némi magyarázat. Kezdjük is az elején:

- Nem raboltak el, sem az UFÓK sem, a szír terroristák pusztán ihlet és idő hiányban szenvedtem

- Hogy változik-e lényegesen a tartalom? Ezt én sem tudom, de nem fogok a szobanövényekről írni, ez tuti.

-Hogy Szerénységem változott-e az elmúlt időben? Igen többet mint szerettem volna.

-Akkor most minden visszazökken, napi posztok, fejfájás és hűb.zdmeg? Nem hiszem, de ezt azt muszáj kiadnom magamból.

Nem is szeretném tovább nyújtani a magyarázkodást, inkább csapjunk bele a lecsóba lássuk manapság mi is foglalkoztat igazán.....

Cupp Janie

1. rész: itt.

Két és fél telt el az első rész posztolása óta. Rengeteg új dolgot tanultam az itteni rendszerrel kapcsolatban, sok új barátra leltem és sokat vesztettem közülük. Egy lakásban összeférhetetlenség, pénzen való szarrágózás, vagy csak megfáradt emberi kapcsolatok. Van amiért kár és van amit sajnálok. De menni kell tovább.

Jött egy kérdés amire hosszaban szeretnék válaszolni.

A többség fél tőle. Viszont akadnak olyanok is akik nem. Én is utóbbiak közé tartozom. Persze minden ember életében eljön a pillanat amikor rájön, hogy egyszer bizony meg fog halni. Ez a felismerés többnyire nem sokkal gyerekkor után következik be. Én is gondoltam rá egykor. Depressziós is lettem miatta pár hétig. Megrémített, hogy nincs más választásom. Nem lesz semmilyen sci-fi filmbe illő hibernáló gép amibe majd belefekszem és lefagyaszt évszázadokra. Nem lesz semmilyen spéci számítógép amelybe átköltöztethetem a tudatom és majd onnan – mint valami bitekbe és byteokba öltött lélek – kommunikálhatok embertársaimmal. Semmi ilyesmi nem lesz. Bár, hogy pontosan mi is lesz, azt még senki sem tudja. Éles fehér fény az alagút végén? Újjászületés? Reinkarnáció? Esetleg a mennyei Túlvilág? Ám az is lehet, hogy csak a nagy büdös semmi. A mindent átható feketeség, a csend, a magány és a tudat örök időkre ítéltetett rabsága. Talán ez a halál. A megfoghatatlan semmi szinonimája. A tátongó űré amely beszippant miután eltávoztál kihűlő és 21 grammal megfogyatkozó porhüvelyedből. És utána egyedül maradsz. A gondolataiddal, az emlékeiddel és minden annyira élesen, annyira élethűen járja át elméd, hogy újraéled egész életed. Időd bőven lesz rá, hiszen az örökkévalóság nem néhány nap. Nem félek a haláltól. Számomra csak egy ajtó. Egy ajtó az ismeretlenbe.

Mindenki menekülni szeretne Magyarországról és bár szépen hangzik a szigetországi fizetés, néha mégsem olyan leányálom, mint egyesek hiszik.

Ahhoz, hogy pénzt csináljunk, először költenünk kell. Ezt szeretném most nagyvonalakban felvázolni.

Az árakat a 2012. június 20-i aktuális árfolyamon váltottam forintra.
Font valuta árfolyam: 348,12
Euró valuta árfolyam: 279,56

Van az úgy, hogy idegesítőnek találunk bizonyos dolgokat. Lehet itt szó egy átlagos munkáról, avagy egy emberről, teljesen mindegy. Én speciel eléggé fel tudom húzni magam, mikor 13-14 éves kis csitriket látok felnőtt nőnek sminkelve de akár említhetném még a pa-pa-pa-partyarc falubikákat avagy a gengszter kórban szenvedő bodzaharcosokat is. De ha mindezekből legalább egy példány felmerészkedik a buszra, vagy a metróra amin éppenséggel én is utazom, akkor aztán teljes az anti-Kánaán és legszívesebben leszállnék a picsába, csak ne kelljen hallgatnom egész úton azt a pusztító alpáriságot, amely irányukból ered. Remek megoldás lenne ilyenkor a lejátszó. Fülhallgató betesz, és max. hangerőn máris elviselhetőbb az utazás. De a füles is mindig a legjobb pillanatban gubancolódik össze, mire meg kibogozom (és már a fél metró hülyének néz...), addigra már szállhatok is lefele. Hurrá. Pedig utóbbi, zenehallgatós módszert elég sűrűn szoktam alkalmazni. Kezdek is már ráunni az mp3-ban tárolt albumaimra, annyiszor hallgattam végig őket. Amúgy szeretek jönni-menni a városban. Elég sok szép látnivaló van errefelé. Például gyakorta megfordulok Budán is. Ott megállt az idő, de a szó jó értelmében. Régies épületek, díszes motívumok, kanyargós lépcsők és lépten-nyomon egy kis zöld, hogy az ember ne érezze annyira a belvárosban magát. Szóval ez így elég hangulatos. Csak aztán az ember lemegy a húgyszagú aluljáróba és menten megváltozik a véleménye. Jönnek a hajléktalanok aprót tarhálni, jönnek a szórólaposok szórólapot a kezedbe nyomni, és jönnek a random járókelők is akik először járnak fel Pesten de eligazítás kell nekik mert a térkép az már kiment a divatból. Déli pályaudvar. A kedvencem. Szoktam látni ott egy alakot, aki már 1,5 éve gyűjt arra, hogy leutazhasson Szegedre. Mindig körbejárja a várót és a vonatokat is, hogy pénzt kérjen mert "már csak egy kicsi hiányzik" és "sürgős lenne". Hát persze. A dokument pedig nem is ott hibádzik, hogy mindezt már 1,5 éve csinálja, hanem ott, hogy - legjobb tudomásom szerint - a Déliből nem is megy vonat Szegedre. Cumi. Szóval néha kell az a leszarom tabletta. Elég sok hülyeség folyik a világban. Kérdés, hogy akarunk-e tudomást venni ezekről. Én nem, engem leköt a magánéletem. A barátnőm, a barátaim, a munkám, a hobbijaim és valamilyen szinten a blog is (bár ez is a hobbi kategória része). Híradót meg nem nézek, mert minek? Úgyis ferdítve tálalják a híreket, ergo holt felesleges bekapcsolni és megnézni amint pár mondatban ledarálják az aktuális témákat, aztán pedig teljesen érdektelen hírekkel bombázzák az átlagnézőt. Marika néni! Tetszett tudni, hogy Pekingben koala bébi született? És azt, hogy George Clooney nálunk forgat? Atyég, nem tudta? És maga képes így élni?! Marika néni pedig elgondolkodik. Ennyi nyugdíjból? Épphogy.

A leszarom tabletta. Olyasmi mint a xanax. Csak ennek nincs materializálódott változata, ez csak a képzeletünkben létezik. Ritka esetben olyankor vesszük be, amikor már a problémák annyira elleptek minket, hogy ki sem látszunk belőlük. És akkor stop. Meg kell állni. Nincs apelláta. Általában viszont akkor vesszük be eme tablettát amikor kicsit el szeretnénk menekülni a rohanó világ mindennapos, elénk felállított akadályai elől. Tele van a busz? Leszarom, majd megyek a következővel. Tabletta. El fogok késni? Leszarom, majd kidumálom magam. Tabletta. Büdös izzadság szaga van ennek a nyugdíjasnak itt mellettem a 2-es metrón? Leszarom, amíg a rosszullét nem kerülget addig nem megyek odébb. Tabletta. Tudjátok miért kell ez a tabletta? Mert nem vagyunk robotok. Helyesbítek: nem vagyunk robot rabszolgák. Nem kell mindent időre megcsinálni, nem kell minden nap másodpercre pontosan érkezni a suliba/munkahelyre és nem kell agyonhajszolni magunkat csak azért mert a lelkiismeretünk hajcsár módjára ott liheg a nyakunkban. Néha meg is kell állni. Pihenni, feltöltődni. Különben az élet olyan gyorsan elrepül, mintha nem is lett volna. És nincs időgép.

Használjatok ki minden másodpercet!

Üdv: -Brit-

Szinte alig indult el ez a posztsorozat és máris elkanyarodom az eredeti céljától, miszerint drága nővérem hajtépő dolgainak megörökítése. Tehát kibővítem a témakört egy kicsit, a női ismerőseim dolgaira. A következő eget rengető hülyeséget a kolléganőim tudhatják magukénak. De nem szidom őket, hiszen akkor nem lenne ez a sorozat.

Ezúton is köszönöm nekik!

Útjára indul egy kis fárasztás. Közel egy éve elkövettem azt a hibát, hogy 22 éves fejemmel kihívtam a nővéremet magam mellé külföldre, hogy ne a Tesco-ba keljen güriznie havi 80 Mátyás királyért, ha azt hetente is meg lehet keresni. Szeretem és imádom, de vannak olyan agyzsibbasztó, értelmetlen, minden logikát nélkülöző megmozdulásai és (főleg) beszólásai, ami mellett a mai napig nem tudok napirendre térni.

Nem ő az egyetlen, de ő az első számú oka, amiért a hajamat szoktam tépni.

...aki éjjel-nappal legény a gáton.

Kis híján 2 hete álldogálok egyhelyben a Start vonalnál, bebizonyítva a ráérősségemet. Ez is csak egy villám poszt lesz, hogy legyen valami és az (esetleges) olvasó meg ne erőltesse magát. 

Szeretettel köszöntök mindenkit az univerzum utolsó évében. Dhraken és egy Janie-nel eltöltött rövid sörözgetés után én is csatlakozom eme blog szerkesztői csapatába. 

Az előbb említett eseményen került szóba, hogy már rég óta szeretném papírra vetni a világról kialakult észrevételeimet, lenéző nézőpontomat, de mindezidáig nem volt meg a kellő motiváció egy önálló blog elindításához. Hogy tisztában legyünk arról, hogy mennyire ráérősen fogom fel az életet, a fentebb említett sörözés január 10-e környékén lehetett.

Kattinst a továbbra, mert SZÁÁÁJBATÉRDELLEK!!!

Üdv, az itteni olvasóknak!

Páran talán ismernek már, elég régóta szerkesztgetek Agyiszinten és Titkos Ellenálláson is – főként a saját véleményemet írtam/írom meg de olykor-olykor becsúsznak fiktív, kitalált olvasmányok is. Janie említette, hogy ha van időm akkor dobjak már össze ide is valamit és most már szerencsére van időm, hiszen túl vagyok a vizsgákon, a hajtáson, stb. A rohadt tételeket is csak azért nem égettem el mert lehet a hátoldalukra rajzolgatni. De ennyi bőven elég is volt előszónak, inkább belecsapnék a lecsóba:

Nem tudom megfigyeltétek-e de amióta teret hódított magának idehaza a Facebook (hiszen külföldön már a magyarországi elterjedés előtt is hatalmas siker volt, lásd: Amerika) azóta egyre több olyan blog nő ki a virtuális földből amelyeken jobbára csak poénos(-nak szánt...) képek találhatóak és a jónép vígan lájkolhatja őket. Lájkol. Ez is milyen ergya kifejezés már?! A minap is éppen nagyban nyomulok be az Örs vezér terére busszal, mire három fiatal mögöttem elkezd beszélgetni arról, hogy kinek írt az XY a napokban körüzenetet, és amikor az egyik srác meghallotta, hogy a körüzenetben mi szerepelt, rögvest rávágta: ''Höhh, azt lájkolnám!'' Aha...igen. Mi a jó anyádat akarsz? Értelmesen, magyarul nem lehetne beszélni? Ja, hogy a ''tetszik'' már nem trendi? Kiment a divatból, vagy mifene? Szándékosan úgy szálltam le a buszról, hogy a srác elé tolakodtam magam, kíváncsi voltam vajon ezt lájkolta-e. Ennyit erről a kis személyes hangvételű kitérőről. Folytassuk inkább tovább a már megkezdett gondolatmenetet. Szóval vannak ezek az egyképes, nulla szöveges kis blogok (neveket akkor sem fogok írni, biztosan mindenki találkozott már ilyenekkel) ahol ha kikerül egy mosogatni tanuló kutya, vagy egy ostoba .gif akkor már özönlenek is a lájkok. Valahol a Demotiváló blog tematikáját sem tudom megérteni. Úgy értem, érdekes az az oldal meg minden, vannak rajta olyan képek amelyek nekem is elnyerték a tetszésemet de most komolyan akkora zombinépség lettünk, hogy 2000 ember gondolkodás nélkül lájkol egy olyan képet amelyen egy zöld domb van és a szöveg: ''Az ég azért kék, mert a fű zöld'' – na ne már...Azért nekem ennél egy kicsit több kellene. És remélem nem igazak a pletykák, hogy olyan 14-15 év körüli, magukat zseniknek képzelő egyéniségek osztják azon az oldalon az észt, meg írják meg a hatalmas élettapasztalataikat. Elég abszurd lenne...

Aztán ott vannak az olvasmányosabb blogok is, mint mondjuk ez itt, avagy a T.E. (de hozhattam volna még ezer másik példát). Valahogy az utóbbi időben a háttérbe szorultak. Az emberek már nem szeretnek olvasni (tisztelet a kivételnek), inkább csak klikkelgetnek, nyomogatják a lákokat sorra egymás után. Félelmetes, hogy a globalizáció korszaka mennyire megváltoztatta a népeket. A technika olyan rohamosan fejlődött, hogy szinte észre sem vettük és már be is kopogtattak az ajtón az okostelefonok, az Ipad-ok, a 3D-s televíziók és az Angry Birds. Lehet találgatni, hogy jövő ilyenkorra mennyi technikai újítással leszünk majd gazdagabbak. Lehet találgatni, de nem érdemes. Én például tavaly ilyenkor biztos meg nem mondtam volna, hogy hamarosan ellepik a háztartásokat a 3D-s tévécsodák (amelyek hosszú távon bizony komoly szemfájdalmakat okozhatnak...) de talán azt sem, hogy ennyire rá fogok kattanni az Angry Birds androidos változatára. Ki tudja, talán jövőre már turistajárat indul a Holdra. Netán idegen civilizáció nyomait fedezzük fel a Marson. Egyébként pedig 2012. december 21-én még véletlenül sem lesz világvége, nem kell megijednie senkinek. A maja naptár csupán újraindul, nem pedig véget ér. Ergo no para, senki sem fog összeroskadó épületekkel, víz alá merülő társasházakkal, égből záporozó meteorokkal, vagy limuzinnal menekülő John Cusack-al találkozni. Egy kicsit eltértem a tárgytól, de csupán azt akartam szemléltetni, hogy a technika rohamos iramban fejlődik, amit megállítani nem lehet (és nem is akarja senki sem...). Volt egy időszak amikor úgy éreztem, hogy az olvasmányos blogoknak leáldozott mert mindenki áttért az igénytelen, lájkolgatós blogokra. De ez nem igaz. Mindegyik blognak megvan a maga olvasóbázisa. Aki szeret olvasni, az nyilván továbbra is olvasgatni fog. Aki nem szeret olvasni annak pedig ott vannak az egyképes, nulla szöveges oldalak. Csak épp – szerény véleményem szerint – egy olvasmányos blogban sokkal, de sokkal több igazság/mondanivaló/tartalom van mint mondjuk egy ''Az ég azért kék, mert a fű zöld'' szövegű Demotiválós képen. Persze ez csak egyéni, szubjektív véleményem volt. Inkább mindenki döntse el maga, hogy Olvas vagy Lájkol – ez a kérdés, válasszatok!

Üdv: -Brit-