Üdv!

Az elmúlt napokban igencsak elhanyagoltam az írást, ennek megint sok oka akad. Az egyik, hogy sikerült végre kimozdulnom itthonról, bár nem minden esetben saját szórakoztatásomra sétálgattam, üsse kavics legalább nem voltam itthon. Ezek után egy kis lustaság is erőt vett rajtam, na meg ebből a szempontból a Kedves is okolható. Jelenleg pedig úszom a takonyban. Nagyképűen azt merészeltem hinni, hogy ezt a szezont én már kihagyom, taknyosodjanak mások, hát nem volt szerencsém. Igen ellehet képzelni, ahogy egy nagy halom használt zsebkendő galacsin vesz körül^^ Ámen.

A másik amiről szeretnék beszámolni, hogy ismét támadt egy őrült ötletem. Addig osztottam szoroztam a dolgokat, amíg három 'vendég_szerk.'-et meg nem fűztem, hogy ha ideje engedi posztoljon, már ugyan az én logóm alatt is. Tehát várhatóak idegen írások is, nem kell meglepődni. Valószínűnek tartom, hogy bemutatkozó írással sorral miazmával kezdik majd.

Ezek voltak a közérdekű információk^^

Az elmúlt négy napot a Kedves társaságában töltöttem, mint ahogy már említettem, bár jobbára ápolósat játszottunk (EÜ. Állapotomra való tekintettel) mégis remek napokat zártunk. Még mindig melengeti a lelkem. Persze, ahogy lenni szokott, most se konkrét ok nélkül írok lássuk a mai témát:

Udvarlás a 21. században

-Bejössz! (Hol babám az ajtón?! o.O)

-'Teccel' (???!)

-Szép vagy (Na végre valami értelmes) 

A fent leírt címszavakkal már szinte ki is merítettem a mai fiatalok udvarlós dumáját. Igen okkal hagytam ki a szép a szemed kezdetűt. A sztori onnan eredezik, hogy van nekem egy húgom. Ez az én hugicám ippeg tizenhat múlt, és bizony még nem volt dolga pasassal. (Későn érő alkat, de ez így teljesen normális) Ahogy az összes tinilány a kamaszkor kellős közepén a hormonok vadulása miatt, neki is akadnak hirtelen fel fellángoló érzületei, avagy éles önkritikája (Akinek akad ilyen korú lány testvére tökéletesen tudja) amikor rákezdi, hogy ő bizony csúnya, X lábú, bibircsókos, és különben is a nyugati boszorkány fotómodell hozzá képest, stb. Nap estig sorolhatnám ezeket a jelzőket.

Na már most én is voltam ilyen idős, hasonló gondokkal, szóval tudom mennyit számít, ha egy szimpatikus hím azt merészeli állítani, hogy én bizony szép kislány vagyok, és biza' tetszem neki. (Néha még most is fog rajtam ez efféle rámolvasás) 

A cifrább fele most jön a dolognak. Ugye mindenkinek tiszta mint a vak ablak, hogy a tinik nagyja jobbára 'szexkapcsolatot' tart fenn, vagyis oké oké együtt vagyunk szeretlek subidúú, de dugjunk már. Ismerős? Itt oltanám most közbe, húgom esetét. 

Valami, ragyaverte csúnyaság kiszúrta magának a hugit a sebészeten (Ne is kérdezzétek, hosszú sztori az is)  Szóval, szemek villannak, mosoly húzódik (Gondolom én) És ugrás a közösségi portálra hátha megtaláljuk a kiszemeltet. Megtörtént Ámen. Az úriemberünk jelenleg velem korú. Bár már nem számít tulipán taposónak, szerintem nem én vagyok az egyetlen aki olyképp gondolja, hogy egy húsz éves pasinak bizony vannak igényei. (Még ha az értelmi szintje alacsony is, ezt a következtetést a nyitó mondatából vettem le:' Szia! Láttalak az orvosnál, Bejössz'. Váó) Nagyjából ezen a színvonalon társalgott tovább a húgommal, aki egy 'szép vagy' után már három km-re katapultálódott a rózsaszín felhők közé. 

Szóval jövőhéten randiznak. Ha valaki a környéken járna, és kapucnis bézbózütős alakokat látnak az én leszek a haverral, megyünk randi kommandózni.

Meséljetek, volt-e már valaha felettébb kínos randitok, és miként sikerült meglógni, már ha meglógtatok. Avagy, milyen 'felszedős' dumával igyekeztek ledumálni a lábatokról titeket?

Üdv Janie 

Akkor gyerünk, játsszuk le! Csattant a hangom a hideg helyiségben, ezzel együtt a tenyerem a combján. Legegyszerűbb úgy lesz, ha egy kicsit beleéljük magunkat! Hátravetettem magam a kifeküdt kanapén, majd a lábaimat az ölébe csaptam. Nem egészen gondolat hű ez a pozitúra, de most csak játszunk, szóval belefér.

- A Te ötleted volt, meg különben is, ilyenkor a páciens kezd. - Mutatott rá a tényre, így aztán belefogtam a mesegyártásba. Piszok nehéz, ám lelkileg labilis nőt vizionálni, mikor éppen az ellenkezője igaz.

Na jó... Sóhajtottam egy öblöset, majd körbepillantottam hátha a hideg, telefüstölt krimó megadja az alaphangulatom. Sikerült is, de csak úgy finoman, hiszen a lelkemet nem hagyta áthűlni a „Doki”.

- Nos, üdv, szóval a problémám a következő. – Vad elképzeléseket gyártottunk, hajmeresztő hülyeségekkel fűszerezve. Mikor már jócskán átszellemültünk a feladathoz, újabb cigarettára gyújtottam, előzékenyen megérdeklődve – szabad-e? - majd mikor igenlő bólintást látatott az alkalmi elmevájár, elpattintottam az öngyújtómat. Kicsit fészkelődtem még a kanapén, erőst törve a fejem, miképp lehetne feldobni a történetet?! Hogy dobjam fel a következő labdát, mert eddig mindet sikeresen, visszalőtte. Hmm.. Merengően néztem rá, de mint ilyen helyzetekben oly sokszor, most sem tudtam, semmit kiolvasni belőle, ami megkönnyítené a dolgom. Imádom az ilyesmit, sőt! Egyenesen élvezem. Gondolkozz, gyerünk, bíztattam magam. Na ilyenkor mégsem vagy olyan fene kreatív?! Egy helyben toporogtak a gondolataim nem igazán akaródzott jönni az ihlet. Lemondóan sóhajtottam, majd ismét ránéztem. Ajkai mosolyra húzódtak, de nem arra a lesajnálós fajtára, és nem is más ezzel rokonságú grimaszra. Kifogott rajtam. Nem is olyan egyszerű néha besegíteni más ideájába.

Ülőhelyzetbe tornáztam magam, majd megöleltem a korántsem ábrándos pillantású férfit. Képtelen lettem volna elismerni, hogy bizony, most megfogott, inkább alaposan hozzásimultam. Talán meg is csipkedtem.

Tempósan pontot raktunk a témázásra, majd a szemem megakadt az üres üvegen. Háhá! Ideje újra tölteni, hátha a folyékony kenyér, adja meg az eleddig kívánt elmevonulatot. Sajnos, nem ezt a hatását csillogtatta meg bennem fogyasztás után, inkább a kiválasztó rendszeremet dolgoztatta meg, nem sokkal később pedig az éhségemet lobbantotta lángra. Minden értelmében véve.

- Mennyi lehet az idő?

- Épphogy négy múlt. Ezt még megiszom, aztán indulhatunk. Erősen éhenhalós vagyok már.

Alig múlt négy, de már vaksi volt a környék, és sürgetően hideg. Kézen fogtuk a másikat, így csörtettünk az utcákon, picit vacogósan. Lassan kigyúltak az utcai fények, na már igen, amennyi egy falu utcájában esetleg éghet. Az ég is egyre komorabb sötétet vett fel, és a gyomrom is felhangon követelte a betevő falatokat. Rá pillantottam, az érzés kölcsönös volt.

- Hühh.. ez jó futás volt. – Állapítottam meg, miközben már a tányérokat, pakoltam az asztalra. – Jó étvágyat, nyekkentem széles mosollyal

- Még egy kicsit elrabollak, mielőtt indulsz, na gyere, lépjünk fel!

*

- Na nem tán még mindig éhezős vagy? – Érdeklődtem kaján mosollyal az arcomon. Válaszként sokat sejtető mosolygást kaptam, majd egy csókot. Aztán kattant a zár az ajtón. 

Az esős novemberi idő sohasem tartozott a kedvencei közé.. Fásult hangulattal ment előre, a ködös időben, éppen az erdő szélén. Bár semmi oka nem volt sietni haza, hiszen senki nem várta otthon, mégis megszaporázta lépteit. A legrövidebb út az erdőn át vezetett, de nem ám az andalgó párocskáknak kialakított ösvényen, nem – nem.. Az erdőben volt egy kis kitaposott csapás is, ahol szép időben, napsütésben gyerekek szaladgáltak jobbára, bár az idősebbek sem vetették meg a hepehupás útvonalat. Azonban most sötét volt, hideg, a köd hátborzongató módon terítette be az avart. Egy pillanatig sem engedve látni, mit ér a következő lépésével. Nem volt félős, hiszen ugyan? Attól, hogy sötét van ugyanúgy csak mókusok, őzek, ne adj’ isten legrosszabb esetben egy rókába botlik itt az ember. Nincs itt semmi, semmi más, csak Én és az erdő. Ezzel nyugtatta magát. Ahogy egyre mélyebbre hatolt az erdőben a fák makacsul összezárultak a feje felett, csak pár halovány holdsugár férkőzött át a szoros ágak között. Miért is aggódnék? Suttogta egy hang a lelkében, hiszen behunyt szemmel is ki tudnék találni. Már ezerszer megtettem ezt az utat, és soha nem esett bántódásom. Az erdő konokul hallgatott, csak az Ő lelke háborgott csendesen. Ámde a zúgó morajlást ami a bensőjében folyt már – már a csupaszodó fák visszhangozták. Újra gyorsított a léptein, biztos ami biztos, majd ha hazaérek jót mosolygok a gyávaságomon. Eltervezte, mihelyst belép a rozoga házikó ajtaján előkapja a jól elrejtett kis lélekerősítő itókáját, begyújt a pici kandallóba, majd elterül a heverőn egy jó könyv társaságában. Igen ezt fogom tenni, mosolyodott el. Ha már senki nem vár odahaza, elszórakoztatom én magam még attól. Egy pillanatra meg is állt ízlelgette az ötletét, majd szemügyre vette a környéket. Pillanatok alatt rohanták meg az emlékek, hiszen egészen kicsi gyermekkora óta élt itt ehhez a helyhez fűződik szinte minden emléke. A gyermek kori bújócskák, a kamaszkori felindultság, amikor itt bújt el a világ és a gondok elől. Az első szerelmek, a hatalmas vén fa tövében váltott csókok. Ettől az emlékképtől hirtelen megbizsergett a szíve. Rég volt. De nem csak szép események tanúja volt a rengeteg. Még gyermekként hallotta először, ahogy az ősz öregasszonyok suttognak valamiről, vagy inkább valakiről aki itt egyszer eltévedt, és soha többé nem került elő. Később az anyja riogatta ezzel a kísértet históriával mikor egyre később és később ért haza onnan. Hányszor is mondta a jó öreg mama; Vigyázz, mert feldühíted ezzel a folytonos céltalan kóválygásoddal, aztán ne csodálkozz a téged is elveszejt ebben az ős öreg rengetegben.

Mit sem törődött ezekkel az intelmekkel, hiszen mindig is a realitás talaján igyekezett járni, olyannak is ismerték aki nem dől be minden mendemondának. Újabb elismerő mosolyra húzta ajkait, majd újabb mondatokkal igyekezet lehűteni lázongó lelkét. Látod?! Megmondtam én neked nincs itt semmi, nehogy már egy egyszerű dajkamesétől rémülj meg?!

Újból elindult, bár ne tette volna. Talán ugyan ez a duzzadó önbizalom okozhatta annak is a vesztét aki a rég múltban eltévelyedett ezen a helyen. Ahogy haladt előre, egyre sűrűsödtek a fák, pedig már tisztulnia kellett volna, talpa alatt furcsán reccsentek az ágak, akárha csontokon lépkednék villant az agyába. Ez az érzés megállásra kényszerítette. Hol a tűntek a fények? Ilyen korra már látni szoktam őket! Aggodalom kúszott fel lassan a gerincén, lehet elvétettem egy lejáratot, jobb ha visszafordulok. Ahogy visszafelé haladt, úgy tetszett mintha táncolnának előtte az árnyak, mintha azok vezetnék valahova. Remélem a helyes irányba. Akárhogy próbálkozott nem ismerte fel az utat. Talán eltévedtem. A gondolat mint éles fájdalom hasított belé, pedig soha, soha ezelőtt nem történt vele ilyen. Egyre kétségbe esettebben halad előre az erdőben, már gondolkodni sem bírt igazán. Ekkor egy hideg érintést érzett a nyakán, egy pillanatra megállt benne az ütő. Ahogy megfordult látta, hogy csak egy nyirkos ág a bűnös. Visszatért az ösvényhez, ám ekkor hirtelen megcsúszott, majd beverte a fejét egy kemény kődarabba.

Másnap ugyanott ébredt ahol másnap elájult. Megtapogatta a fejét már száradozott a vér a sebén, émelygett, látása is csak nehezen tisztult ki. A bokája is kifordult, konstatálta ahogy megpróbált lábra állni. Lassan felismerte a környéket, és hazáig bicegett. Otthon begyújtotta a kis kandallót, magához vett egy kis szíverősítőt majd elhevert a kanapén..

*

A nap első sugaraival jelentek meg az erdőben az első vándorok. Emlékeim szerint egy öregasszony talált rá. Hófehér volt, alvad vér ragasztotta össze hosszú haját. A lába természetellenes pozícióban állt, de arcán angyali mosoly látszott. Egyre nagyobb tömeg vette körül élettelen testét, miközben a hullaszállítót várták. Az emberek érhetetlen halkan sutyorogtak körülötte, emlegették a kísérteteket, bosszút, beteljesedést, kinek milyen értelemmel bírt a lány halála. Lassan fekete zsákba csúsztatták a testét, eltakarítottak utána…

A nap már a horizontot súrolta..

Üdvözlök mindenkit!
Bemutatkozó posztomban szerettem volna kiemelni, hogy most tényleg nem Jane pötyög a monitor mögött. A fantázia nevem Dhraken, de különben szólíthattok éjszakai bagolynak vagy Istenemnek ahogy a lányok szoktak hívni az ágyban. Elég sok minden jellemez. Ezek között a viccelődés elég kiemelkedő helyet foglal el. Az agyam néha gyerekesen bolondos máskor sötét zug amiben összehúzod magad vagy akár a rikító színek kavalkád táncát leled benne. Ezek közül akarok pár szösszenetet megmutatni nektek. Innentől kezdve az én posztjaimat is megtalálhatjátok majd megbújva Jane szorgalmas hadjárata mellett.

Honnan jött az ötlet? Vagyok olyan szerencsés flótás, hogy személyesen ismerhetem a főszerkesztőt. Mivel nekem is közel áll a szívemhez az írás így szinte magától vetődött fel a gondolat. Első körben novellát írtunk együtt ahol szerepeket váltottunk egymással és így gyurmáztuk össze a történeteket. Később Jane fejében fordult meg a társírói fogalom.

Én is megtalálható vagyok önálló formában az interneten. Igaz elfoglaltságaim elraboltak a billentyűzettől és lekötve tartottak fogva jó ideig, de a remény már megcsillant a szabadulásra. Emiatt mertem bevállalni ezt a megmérettetést, hogy újra belevetem magam a dologba és kiélem írói hajlamaimat.

Előző irományaim itt találhatóak:  http://fnfnaplo.blogspot.com/

Meglátásom szerint ez az oldal is tovább fog frissülni. Motoszkál pár gondolat a fejemben, amit még meg kell beszélnem Janel. Drukkoljatok majd!

Addig is szemezgessetek és nyugodtan írjatok véleményeket, kérdéseket.

További szép napot mindenkinek!
Dhraken

Azt hiszem a sok negatív poszt után itt az ideje egy kis meseszerű történethez. A napokban értesültem először a dologról, hogy szívemnek oly kedves régi osztálytársnőm, aki nem mellesleg külföldön él dolgozik, bizony jegyben jár egy paskóval. Több mint valószínű csúnyán lemaradtam az előzményekről, hiszen a napokban tudatosították bennem, hogy a hétvégén már bizony lagzit ülnek.

Hmm.. Ritka pillanatok egyik de megrohamozott a nőies elérzékenyülés, könnyekben úszva lapozgattam végig a képeket, közben idétlenül vigyorogva mormoltam már – már pátoszosan, hogy legyetek nagyon sokáig boldogok!

Innen kívánom még egyszer az ifjú párnak a világ másik végére a sok boldogságot, meg majd az ásót és a kapát is, legyen örökéletű eme boldogság!

Ha már a gratulációt leírtam, egy kicsit általánosabbra venném a szót. Komolyan megdobogtatta kicsiny lelkemet eme történés, hiszen jó látni, hogy vannak, akik még valóban becsben tarják ezeket a dolgokat. A hírekben is csak a negatív dolgokat, válást, és megromlott viszonyokat hallhatunk. Személy szerint, én is szeretném megélni majd ezt a pillanatot, ’ révbeértnek ’ lenni, hiszen ha csak az egészséges normákat nézzük, ez lenne életünk célja. Megszületünk, felcseperedünk, és újabbaknak adunk életet… Hihh.. Azt hiszem, kezdek megbolondulni, ugyanis egyre rózsaszínűben látom a világot.

Bár tudom, nem szabad elszakadni a realitás talajától, ám továbbra is csak azt tudom mondani, hogy az Ő példájuk a követendő. Hiába ömlik ránk, a szingliség, a karrierista törtetés, csinálja az akinek erre van szüksége!

Még egyszer Gratulálnék, innen a ’ balkánról ’ és kívánom a sírig és azon is túl tartó boldogságot nektek!

Üdv Janie